*Jess szemszöge*
Arra ébredtem,hogy fázok és vizes vagyok.Ez nem is véletlen,mert az eső szakad.Arcom teljesen kipirosodott,kezemet és lábamat szinte nem is éreztem.Furcsa egy nyári nap..Felültem a padon,amit még most sem értek,hogy hogy kerültem oda.Körbenéztem az ismeretlen helyen,amin senkit se ismerek.Óvatosan felkeltem és embereket próbáltam keresni,amikor megpillantottam egy idős nénit.
-Elnézést,meg tudná mondani,hogy hol vagyok?
-Sig-en. Londontól 22 km-re.
-Ó..értem,köszönöm..
Elfordultam és gondolkozni kezdtem. 22 km-t gyalogoltam volna? Te jó ég..A lányok nem is tudnak róla,hogy elmentem.Csak sétálni szerettem volna,de egy teljesen más városban kötöttem ki.-gondolatomat a nő szakította meg.
-Tudnék magának segíteni?
-Nem,vagyis nem hinném.
-Jöjjön be a házamban,és elmesélhet mindent,ha szeretne.
-Rendben.
A nő elvezetett a házához.Nem lehet valami szegény..a háza kész luxus.Minden benne van,ami csak kell bele.A székek márványból vannak,csak úgy,mint az asztal,amit egy csipkével díszített terítő fedett be.A kanapét karamella színű bőr fedte be.
*
-Kér valamit inni vagy enni?
-Nem köszönöm.
-Szóval,honnan jött maga?
-Londonból.Tulajdonképpen együtt élek a két legjobb barátnőmmel,és el szerettem volna jönni sétálni.És csak sétáltam és sétáltam és zenét hallgattam,míg nem arra lettem figyelmes,hogy valamilyen ismeretlen helyre kötöttem ki.-miközben meséltem,észre vettem,hogy a nő valamiért nagyon figyel rám.
-Ohh,értem.Ismerős a helyzet.
-Maga is eltévedt?
-Nem.-mondta nevetve.Régen mikor az unokáim itt laktak nálam, el kellet mennem velük pár távolabbi városba,ahol mondhatni 'eltévedtünk' egy párszor,de aztán mindig sikerült megtalálni a helyes utat.
Kicsit érdekesnek tűnt,amit mondott,én régen pont a nagyimnál laktam a húgommal és a nővéremmel..
-És hogy hívták az unokáit?
-Ha jól emlékszem, Jessica-nak, Holly-nak, és Megan-nak.
A nevek hallatára teljesen lefagytam.Lehetséges,hogy ez a nő a mamám? Ennyi év után most találkozok vele először? Az lehetetlen..vagy mégsem?
-Elnézést..lehetne egy kérésem?
-Persze.-mondta kedvesen.
-Tudna mutatni egy képet az unokáiról?
-Igen,mindjárt keresek.-mondta és el indult a hálószobájába.
*
Itt van.-mondta,és a kezembe nyújtotta a képet.
-Ez akkor készült,amikor kint hintáztak a játszótéren a lányok.Nagyon sokat együtt voltak.Ők nem olyanok voltak,mint a többi testvérek,ők sosem veszekedtek,és mindenben igazságosak voltak egymással szemben.Igazi tünemények voltak.Mindig is imádtuk őket a papájukkal.-A szavak hallatára kigördült egy könnycsepp a szememből,ami végig fojt az egész arcomon.
-Valami gond van kedveském?
-Nem..-mondtam nehezen.
-De..valami biztos van.Mond csak nyugodtan.
-Azt h-hiszem,h-hogy én lennék az egyik u-unokája.
A nő nem szólt semmit,csak ült a székében,látszott rajta,hogy nagyon meglepődött a válaszomon.
-Szóval te lennél az egyik?
-Igen,azt hiszem..a nevem Jessica Thompson.
-Ó,te jó ég! Hála az istennek! Te valóban az unokám vagy!-mondta, felállt a székéről és megölelt,mire vissza öleltem.
-Nagyi,hiányoztál!-mondtam és a könnyek csak úgy patakzottak ki a szememből.A múlt mind felidéződött bennem.Minden olyan tiszta lett.Anyuék balesete,mely halállal végződött,papa elvesztése,és minden emlék,amikre sosem gondolok vissza szívesen..de az,hogy a nagyi később egyedül nevelt fel engem és a két tesómat sosem jutott az eszembe.
-Te is nekem angyalom,el sem tudod képzelni,hogy mennyire.
Vissza ültünk a helyünkre és tovább beszéltük a múltat.
*Alesha szemszöge*
Egész eddig azon töprengtünk Lora-val,hogy hol lehet Jess,jól van-e,stb..Csak gondolkoztunk,hogy mit kéne tenni.Próbáltuk telefonon is elérni,de azt itthon hagyta.Lora már teljesen kész van idegileg,mert azt hiszi,hogy ez az ő hibája.Próbáltam meg nyugtatni,hogy erről senki sem tehet,de nem használt.Ma kellett volna kezdeni-e az új munkahelyén,de nem ment be.Nem tudom,hogy most így mi lesz..A tv-t néztük,mikor kopogást hallottunk a nappali felől.
Lora azonnal fel pattant,és már nyitotta is ki az ajtót,de ismét csalódnia kellett,mert csak a postás volt,alá kellett írni pár dolgot,hogy biztos át vette-e a leveleket.Lora rossz kedvűen visszasétált a kanapéhoz,és leült,a leveleket ledobva az asztalra.Egy könnycsepp gördült ki a szeméből,amit próbált el takarni,de nem ment neki.
-Lora,nyugi.Minden rendben lesz. Jess biztos jól van.
-Hát nem érted? Minden az én hibám.Ha nem úgy viselkedtem volna vele,mint a legutóbb, akkor nem ment volna el itthonról.
-Tudod,hogy ő mindenre be pukkad.És hidd el,ez egyáltalán nem a te hibád. Jess-nek csak egy kis nyugalomra van szüksége.Vissza fog jönni,megígérem.
-Rendben.-mondta és megöleltük egymást.
*Jess szemszöge*
A nagyival hihetetlenül jó érzés volt újra találkozni.Mindent megbeszéltünk,és tisztáztunk.Részletesebben is beszélt a balesetről,amit szörnyű volt hallani.Már 18:22 van.Úgy döntöttünk,hogy itt alszok ma nagyinál,mivel kint az időjárás borzasztó.Már órák óta esik.A mennydörgés is egyre hangosan,és a villámok is egyre láthatóbbak.
-Éhes vagy? Mert akkor megvacsorázunk.
-Igen,az jó lenne.
