~1.fejezet

*Jess szemszöge*
Egy átlagos nyári napon ébredtem.A nap szépen sütött be a nyitott ablakon.A madarak mesés énekhangja töltötte  be az egész szobámat.Kikeltem az ágyamból,felvettem a mamuszom és a köntösöm,és már mentem is le a lépcsőn reggelizni.
-Jó reggelt álomszuszék!Hogy aludtál?-Lora.
-Nekedis! Egész jól. Alesha hol van?-Jess.
-Még alszik.Tegnap bulizni volt,és ma hajnalba ért haza.
-Értem.Mi a reggeli?
-A kedvenced! Palacsinta eperrel és csokival.
-Szuper! Imádlak.
-Tudtam én.Én is téged!-nevetett.

Lora hármunk közül a legérettebb. Nem csak amiatt, mert ő a legidősebb,hanem azért is,mert teljesen felnőttes a gondolkozása,bár néha még olyan, mint Alesha meg én. Számomra olyan,mintha a második anyukám lenne,aki egyben az egyik legjobb barátnőm is.Mindig ott van mellettem. Bármi baj van, együtt megoldjuk.

-Ma mit fogunk csinálni?-kérdeztem.
-Nekem dolgoznom kell,de ti elmehettek Alesha-val moziba,vagy ahova szeretnétek.
-Nélküled nem lesz az igazi..
-Aranyos vagy,de muszáj mennem dolgozni,hisz te is tudod..ha nem dolgozok,akkor nincs miből megélnünk.Nyugi,legközelebb én is megyek.
-Hát jó.-mondtam szomorúan.
-Na most menj,pihenj még,és később,mikor Alesha fel kelt,akkor mond meg neki,hogy menjetek el valahova.
-Oké,és köszönöm szépen a reggelit!-mondtam,és megöleltem.
-Nincs mit,máskor is.

Lora elmosogatott,és elment készülődni.

*Lora szemszöge*
Szívesen el mennék a lányokkal,de a munka,az munka...De talán el enged a főnököm ma hamarabb,mert péntek van. A mai napon az eddigieknél is melegebb van,így hát hosszú gondolkozás után eldöntöttem,hogy ezt a ruhát fogom fel venni.

Kész!-gondoltam magamban.Most el megyek Jess-hez,elköszönök,aztán indulok dolgozni.

Felmentem a lépcsőn,és bekopogtam.

-Nyitva van!-kiabálta vissza.

Benyitottam,és láttam,hogy a superman-es pizsamájában fekszik az ágyán és olvas valamit a laptopján.Észrevett,és rám nézett,jelezve ezzel nekem,hogy mondjam el,hogy miért jöttem ide.

-Csak el szerettem volna búcsúzni,amint tudok, jövök.

-Oké,de siess!-mondta mosolyogva.

Adtam egy puszit a homlokára,és ki mentem a szobájából.Ránéztem a karórámra,08:20.Jézus!El fogok késni!-gondoltam magamban,ezért nagy léptekkel ki mentem a házból.Siettem,ahogy csak tudtam,de persze,amilyen szerencsém van,a jelző lámpa pirosat mutatott.Szerencsére nem kellett sokat várni,ugy hogy mikor át váltott zöldre,nagyobb léptekkel folytattam utamat egyenesen a munkahelyemre.

*Jess szemszöge*

Túlságosan unatkoztam,ezért felmentem face book-ra és ott nézelődtem.Semmi hír.Még mindig a tegnapi hírek vannak mindenhol.Ezért gondoltam,inkább olvasnák valamit,úgy hogy az egyik barátnőm blogját kezdtem el olvasgatni.Teljesen el mélyültem az olvasásban,és csak arra lettem figyelmes,hogy valami 'nyalogatja' a lábam.Lenéztem és láttam,hogy az én drága kis kutyám,Maci az.Egyszerűen imádom őt.

Ránéztem az órára,és azt láttam,hogy 10:37 van.Úgy gondoltam ideje lesz most már fel kelteni Alesha-t,mert még a végén végig aludja az egész napot.Nem is vártam sokáig.Rögtön kipattantam az ágyamból,és át mentem Alesha-hoz.Láttam hogy még mindig mélyen alszik.

-Aleshaaaaaaaa! Óó,Aleshaaa!-énekeltem.

-Mi van?-kérdezte rekedt hangon.

-Ébredj már! Lora azt mondta,hogy ma el kell mennem veled valahova.

-Majd..amúgy,hova?

-Azt mondta,hogy mindegy.Elmegyünk vásárolni?

-Jes...késöbb.

-Nemáár! Gonosz vagy.-szomorú fejet vágtam.

-Na jó!Öltözz.

Alesha olyan,mintha a testvérem lenne,aki egyben a másik legjobb barátnőm.Ha bármit szeretnék,ő mindig segít megvalósítani.Nagyon kedves,bár néha durcis,de ez belefér.De ha arról volna szó,hogy ki álljon mellettem,akkor rá mindig számíthatok.

*Alesha szemszöge*

Nem értem,hogy miért ilyen korán akar menni.11:00-kor? Hülyeség. De ha már muszáj,akkor megyek.

-Jess!-kiabáltam.

-Igen?-A virágos ruhádat vett fel!

-Oké!

Gondoltam,ha már mind a kettőnknek van virágos ruhája,akkor most azt vegyük fel.Én ezt választottam.Elmentem megmosakodni,majd felöltöztem,és kisminkeltem magam.Amint végeztem,lementem reggelizni.Hallottam ahogy Jess vidáman ugrándozik le a lépcsőn,velem ellentétben.

-Így jó?-kérdezte.

-Tökéletes!-mondtam.